Kevesebb lesz idén a meggy, nőhet az ára

    Budapest, 2019. június 5., szerda (MTI) – A tavalyi rekord, 100 ezer tonnánál kevesebb lesz idén a meggytermés, várhatóan 60-70 ezer tonna. Az alacsonyabb termés és a lengyelországi ültetvények tavaszi fagykára miatt nő a kereslet, az árak pedig emelkednek – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.

     A NAK szerdai közleménye szerint a korai magyar meggy a piacokon és az üzletekben jövő héttől lesz kapható.

Az idei tavasz hektikus időjárása, a száraz és hűvös napok váltakozása, az erős szél és a csapadékos idő miatt a megtermékenyülés nem volt olyan mértékű, mint az előző évben, illetve “megfáztak” a terméskezdemények.

A terméskiesés legnagyobb mértékben az ország keleti térségét érinti, a meggyfajták közül elsősorban a Kántorjánosit, míg az Újfehértói fürtösnél átlagos termésmennyiség várható. Információik szerint az EU legnagyobb termelője, Lengyelország meggyültetvényeiben 40 százalékos kárt okoztak a tavaszi fagyok, ezért belföldön és külföldön is várhatóan keresleti piaca lesz a magyar meggynek – fejtette ki a NAK.
Magyarország az Európai Unió egyik meghatározó meggytermelője, Lengyelország után a második helyen áll. Az országban mintegy 14 ezer hektáron termesztenek meggyet, az éves meggytermés – évjárati hatásoktól függően – 60-90 ezer tonna között ingadozik.

A magyarországi éves meggyfogyasztás 15-20 ezer tonnára tehető. Az elmúlt néhány évben erősödött a frisspiaci fogyasztás és növekedett a fagyasztott meggy iránti kereslet is, ám továbbra is a meggybefőtt a legkedveltebb a vásárlók körében.

A hazai meggy jelentős része, körülbelül 80 százaléka exportra kerül, ebből 20-25 ezer tonna friss meggy, 38-45 ezer tonna meggybefőtt, 4-6 ezer tonna fagyasztott meggy. Legjelentősebb célpiac Németország. Az uniós meggybefőtt-kereskedelemben Magyarország vezető szerepet tölt be, az ellátás több mint 40 százalékát adja – közölte a NAK.

bfn \ gte

MTI 2019. június 5., szerda 9:23 

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük