Női kosárlabda NB I – Hazai győzelemmel kezdte a döntőt a címvédő Sopron

Sopron, 2019. április 26., péntek (MTI) – A címvédő Sopron Basket hazai pályán 14 ponttal legyőzte a DVTK-t a női kosárlabda NB I döntőjének pénteki nyitányán.

Eredmény, döntő, első mérkőzés:
Sopron Basket-Aluinvent DVTK 74-60 (18-13, 17-11, 18-15, 21-21)
——————————————————————
a legeredményesebb játékosok: Casas 18, Turner 16, illetve Skoric 22, Mokango 18

A finálé egyértelmű esélyese a Sopron volt, amely nemrég a hazai rendezésű Euroliga Final Fourban a negyedik helyen végzett, ezúttal pedig sorozatban az ötödik, összességében pedig a huszadik fináléjára készült. Roberto Iniguez együttese mellett szólt az is, hogy imponáló, 22/0-s győzelmi mérleggel nyerte meg az alapszakaszt, majd a negyeddöntőben a Cegléd és az elődöntőben a ZTE ellen sem vesztett mérkőzést, azaz 26/0-s mutatóval várta a döntőt. Közben február végén három győzelemmel begyűjtötte nyolcadik aranyát a győri Magyar Kupában.

A DVTK 18/4-es mérleggel végzett az alapszakasz második helyén, aztán a rájátszásban előbb 2-0-s összesítéssel verte az NKE-FCSM Csatát, a négy között pedig 2-1-gyel bizonyult jobbnak a CMB CARGO UNI Győrnél.

A pénteki találkozón gyorsan meglépett 10-2-re a Sopron, és a tíz pont körüli különbséget a nagyszünetig stabilan őrizte. A pihenőt követően sem változott a játék képe, így a DVTK nem tudott közelebb zárkózni. A hazai csapat időnként növelte a különbséget, s annak ellenére is magabiztosan nyert, hogy nem nyújtott kimagasló teljesítményt.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő második felvonására hétfőn 18.30-tól kerül sor Miskolcon.

Rájátszás, alsóház:
PINKK-Pécsi 424 – MTK Budapest 71-54 (21-9, 18-7, 12-23, 20-15)
Vereségével az MTK Budapest végzett az utolsó helyen és esett ki ezzel az élvonalból.

Az alsóház végeredménye:
1.  ELTE BEAC Újbuda             6  6   –  456-379    39 pont
2.  Vasas Akadémia               6  4   2  478-397    38
3.  PINKK-Pécsi 424              6  1   5  354-443    33
4.  MTK Budapest                 6  1   5  368-437    31

sma \ srd \ sgr \ bsa

MTI 2019. április 26., péntek 22:31

Kép forrása: https://www.facebook.com/hajrasopron/photos/rpp.144971388929802/2174812189279035/?type=3&theater

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük