II. Fertődi Versünnep Fesztivál Eszterházán

Időpont: 2019. április 10. szerda, 14.00 óra
Helyszín: Esterházy-kastély, Marionettszínház

Idén immár második alkalommal rendezi meg a fertődi Esterházy-kastély a Versünnep Fesztivált a Marionettszínházban.

Az Eszterháza Központ 2019. április 10-én 14 órától várja a költészet iránt elkötelezett versenyzőket és a közönséget.

 A versmondó versenyre általános iskolák alsó- és felsőtagozatos diákjai, középiskolások, valamint felnőttek jelentkezését várja.

A Versünnep Fesztivál idei tematikája nyitott: magyar klasszikus vagy kortárs költő magyar nyelven írt költeményével lehet nevezni. A versválasztás megkönnyítése érdekében a szervezők idén Kányádi SándorÖrkény IstvánNagy GáspárPetőfi Sándor és Ady Endre műveit ajánlják.

Kérik, hogy a művek időtartama ne haladja meg a 4 percet!
A fesztivál legjobbjai részt vehetnek a seregszemle döntőjén, amelyet 2019. júniusában rendeznek meg Budapesten, a Pesti Vigadó Sinkovits Kamaraszínpadán, ahol a résztvevők jutalmakban részesülnek, valamint a zsűri döntése alapján szakmai továbbképző táborban vehetnek részt. A legkiemelkedőbb produkciókat a Versünnep Fesztivál döntőjén is hallhatja a közönség a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

Jelentkezés 2019. április 3-ig a versunnep@eszterhaza.hu email címen, vagy a +36 99 537 644 telefonszámon. A megmérettetés nyilvános!

Forrás: http://eszterhaza.hu/

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük