Március 25-től lehet szavazni a Libri irodalmi közönségdíjasára

    Budapest, 2019. március 20., szerda (MTI) – Március 25-től lehet szavazni a Libri irodalmi közönségdíj jelöltjeire – közölte a Libri Könyvkereskedelmi Kft. szerdán az MTI-vel.

     A közlemény felidézi, hogy a könyves cég 2016-ban alapította meg a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat, az évenként odaítélendő elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A szabályzat szerint a versenybe csakis élő magyar szerző könyve kerülhet be. A nyertesek 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

Az idén a 154 könyvet tartalmazó lista 43 kiadó könyveiből állt össze, összesen 38 tényirodalmi és 116 szépirodalmi kötet szerepel rajta.

Az ezekből összeállított listából választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló – idén már 140 fősre duzzadt – szakmai bizottság a 10 döntős művet. A szakmai bizottság tagjai voltak többek között Ascher Tamás, Babarczy Eszter, Bojtár B. Endre, Bárdos András, Bősze Ádám, Bus István, a Budapesti Fesztiválzenekar, Divinyi Réka, Demény Péter, S. Takács András és Závada Pál is.

Idén a Libri a fiatalok véleményére is támaszkodott, és felkérte szavazni a Balassi Intézet műfordítóképzésének résztvevőit, a Pécsi Tudományegyetem magyar szakosait, a Szegedi Tudományegyetem kreatív írás kurzusának és Quadrivium Műhelyének tanulóit, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, a Politechnikum, a Fazekas Mihály Gimnázium és a Radnóti Miklós Gimnázium diákjait.

Szavazataik alapján alakul ki az a tíz könyvből álló lista, amely alapján a közönség és a szakmai zsűri dönthet a díjak sorsáról.

A tíz döntős könyv közül ötfős szakmai zsűri – Bálint András színész, Beck Zoltán dalszerző, Fullajtár Andrea színész, Károlyi Csaba irodalomkritikus, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus – választja ki az idei Libri irodalmi díj nyertesét, az olvasóknak leginkább tetsző könyv pedig a Libri irodalmi közönségíjat nyeri el.

A közönség március 25-től május 12-ig szavazhat a Libri weboldalán és könyvesboltjaiban, áprilisban pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A díjátadó ünnepséget május 15-én tartják.

2017-ben Jászberényi Sándor kapta az irodalmi díjat A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéért, Kepes András pedig Világkép című művéért vehette át a közönségdíjat. Tavaly a közönség Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetére szavazott, a zsűri pedig Tompa Andrea Omerta című regényét ítélte a legjobbnak.

vrzs \ pmg

MTI 2019. március 20., szerda 15:52

About Engi Zsuzsa

A korlátlan információ használat korát éljük. Özönlenek ránk minden irányból, kéretlenül a hírek. Az olvasó felelőssége, hogy mit fogad be, a mienk, szerkesztőké pedig, hogy tárgyilagosan tényeket mutassunk be. A véleményezés jogát pedig átengedjük olvasóinknak.

View all posts by Engi Zsuzsa →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük